Kásler kivizsgáltatná a kórházi fertőzéseket
Az új emberminiszter szerint meg kell nézni, hogy a feltételek hiányáról vagy az orvosi szakma szabályainak be nem tartásáról van-e szó.
Az új emberminiszter szerint meg kell nézni, hogy a feltételek hiányáról vagy az orvosi szakma szabályainak be nem tartásáról van-e szó.
A nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli miniszter, Bártfai-Mager Andrea lakásán fellelt cégbirodalom után egy újabbra, bár kétségkívül kisebbre bukkantunk az új erőforrás miniszter környezetében.
Az újdonsült emberminiszter szerint az Orbán-kormány eddig is kellő súlyt helyezett az egészségügy fejlesztésére, és most sem kell “kétségbe esni, a folyamat most áll meg".
A jelek szerint Rétvári Bencének idén más szerepek is jutnak politikusi feladatai mellett: zajvédő falként, illetve Kásler Miklós szószólójaként is tevékenykedik. Videó.
Nyugodtan nevezhető naivnak Kásler Miklós a Mandinernek adott interjúja alapján: az Emmi leendő minisztere szerint az orvosoknak, nővéreknek, tanároknak csak lehetőséget kell adni arra, hogy emberhez méltó életet éljenek, és máris megoldódnának a szakági problémák. Az egészségügy problémájának a gyökerénél egyébként az ellenzék található. És ő már nem oktatásban gondolkodik, hanem nevelésben.
Orbán Viktor miniszterelnök az egészségügyet uraló orvoslobbi ellen vetné be.
A 64 éves Bódis József a köz- és a felsőoktatásért is felel majd.
Személyes élmény az egyéni példamutatásról az új emberminiszter főigazgató korából.
És nem fordítva. Tehát a nők azért élnek tovább, mert ők férfiakkal élnek.
Az új kormányzati struktúrában sem lesz sem önálló egészségügyi, sem önálló oktatási minisztérium. Egyelőre azt sem tudni, lesz-e önálló oktatási államtitkárság, és ha igen, ki vezeti majd.
Az Orbánnal lényeges kérdésekben szembeszálló, a frakcióból kevesek egyikeként kritikát megfogalmazó Gulyás Gergely lesz az új Lázár János, az új emberi erőforrás miniszterének viszont volt pár meghökkentő nyilatkozata. A buldózerként jellemzett Palkovics László egy vadiúj minisztériumot kap, de feltűnik olyan szereplő is, akit Orbán bevetetett a Lázár elleni harcban. A honvédséget pedig egy igazi katona vezeti majd, aki a sorkötelezettséget nem vezetné be, mert nincs értelme.
Kásler Miklós onkológus orvosprofesszor, Balog Zoltán utódja lehet az Emberi Erőforrások Minisztériuma élén.
A Nigériai Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövetsége szerint felháborító, hogy ellenőrizetlen adatokkal befolyásolják a közvélemény Nigériáról alkotott képét.